Babilon moziküzdőtérré válik – és egy angyal felborít mindent, a sepsiszentgyörgyi romániai Tamási Áron Színház magyar társulatának előadásában

 

„Egy angyal érkezik Babilonba”: Nabukodonozor, a kudarcot vallott diktátor és az isteni komédia

A Tamási Áron Színházban Babilon nem pusztán díszlet — egy élő, lélegző filmes játszótér, ahol a teljhatalom, az abszurditás és a hiúság úgy ütköznek, mintha egy Wes Anderson-film rohanna bele Kubrickba, némi chaplini bohózattal megfűszerezve.
És a középpontban ott áll MÁTRAY László mint Nabukodonozor: félig mindentudó zsarnok, félig elkényeztetett gyerek, félig tökéletes csábító — és olykor reménytelenül szerelmes.

Szerelem, végzet… és teljhatalom
Dürrenmatt 1953-as darabja nem csupán történet — egy filozófiai petárda egy olyan korról, amely már nem ismeri fel az erényt. A Tamási Áron színrevitelében ez a gondolat kellemetlenül közelről talál. Hitlertől Trumpon át Orbánig Nabukodonozor minden olyan autokrata vezetőt megtestesít, aki elhiszi, hogy báj, karizma vagy puszta erő képes meghajlítani a szíveket és átírni a sorsot. Spoiler: nem képes.

Az angyal Kurrubit, az égi szüzet küldi a Földre egy isteni ajándékkal, amely eredetileg Akkinak, Babilon legszerényebb koldusának szól.

De természetesen a királyba szeret bele.

Káosz következik.

Komédia következik.

Egzisztenciális filozófia következik.

Egy isteni szerelmi háromszög, amely politikai szatíraként is működik.

MÁTRAY László: Nabukodonozor ultraközeli plánban
László úgy uralja a színpadot, mint egy élő filmes közelkép. Nabukodonozora maga a paradoxon: egy pillanatban mindentudó és félelmetes, a következőben pedig olyan, mint egy gyerek, aki ellopott cukorkán hisztizik. Amikor akaratlanul elcsábítja Kurrubit, Chaplin és film noir találkozása születik: egyszerre nevetséges, érzéki, tragikus és abszurd.

Minden mozdulat, tekintet és drámai szünet olyan, mintha filmplakátra kívánkozna.

A koldulóverseny: abszurditás hosszú snittben
Nabukodonozor koldulóversenyre hívja ki Akkit — egy hosszú, folyamatos jelenetben kibontakozó komikus zsenialitás. A színészek úgy mozognak, mint egy Wes Anderson-kép élő alakjai, a fények gyertyaként pislákolnak, a közönség tekintete pedig ide-oda cikázik a lírai-abszurd mozdulatok és a pengeéles ritmus között.

Kurrubit a király „nyeri el”, Akki Nimródot kapja, és a nézők egyszerre nevetnek, lélegeznek nagyot és elmélkednek a sors kegyetlen logikájáról.

Kurrubi visszautasítása: feszültség lassított felvételben
Amikor Kurrubi visszautasítja, hogy királyné legyen, a darab Hitchcock-szerű montázsra lassul: fájdalom és düh képei villannak fel.

MÁTRAY László arcának közeli felvételei dühöt, zavart és sértett büszkeséget mutatnak, miközben a közönség gondolja: „Igen, ez minden diktátor, aki valaha úgy hitte, hogy a világ tartozik neki szerelemmel.”

A szatíra mélyre mar: a hatalom nem győzi le a végzetet — sem az isteni beavatkozást.

A bábeli torony: filmes csúcspont
Nabukodonozor dühében nekilát a Bábel tornyának. Szédítő díszletek emelkednek, az árnyékok végtelen oszlopokként nyúlnak, a fény pedig úgy vibrál, mintha az istenek maguk figyelnének. A színészek ebben a barokk játszótéren úgy mozognak, mint egy Tarkovszkij-álom Monty Pythonon átszűrve — ünnepélyesség, abszurditás és tiszta komikus káosz keveredik.

Minden szem a színpadra tapad, ámulva a méreten, a precizitáson és a színházművészet ragyogásán.

Politikai poén és ragyogó társulat
Ezt a darabot nem lehet előadni a hivatalos magyarországi fesztiválokon — politikai utalásai túl nyersek, túl egyértelműen célozzák a hatalmi önkényt. De Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház társulata úgy ragyog, mint Románia legintenzívebb, legvégletekig elmenő színészei: mindent kockáztatva, mindent odaadva, olyan energiát hoznak létre, amely bevilágítaná Babilon éjszakai egét is.

Végső ítélet: egy színházi remekmű
Az Egy angyal érkezik Babilonba nem csupán színház — hanem élő filmes, költői, abszurd és politikai extravaganza. A függöny legördülésekor a közönség egyszerre kiált, sír, nevet és döbbenten ül. Úgy távozol, mintha egy mestermű tanúja lettél volna — egy előadásé, amely teljesen új fényben mutatja meg a diktátorokat, a szerelmet, a végzetet és az isteni abszurditást — és amelyet sokáig magaddal viszel, még akkor is, amikor az angyalok már rég elhagyták a színpadot.

Giulia Dobre, 2025. november 17., Párizs
Román nyelvről fordítva, a bukaresti Radio România Actualități november 9-i adása alapján.